|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Carbunariu, Gianina 2008. szeptember 18.A 12 éven át működő, Radu Macrinici ötleteként létrejött ATELIER fesztivál és a Trans.Form@fesztivál után 2007 szeptemberében szervezték meg először a TAMper2-t a romániai Radu Afrim és a magyarországi Schilling Árpád rendezők részvételével. A színházi találkozó megszervezésében fontos tényező, hogy a Sepsiszentgyörgyön működő Andrei Mureseanu Színház olyan kétnyelvű kulturális közegben működik 20 éve, amelyben a potenciális közönségnek csak 30%-át teszi ki az itteni román közösség, 70%-át pedig a magyar színházlátogatók. A TAMper2 célja a román és a magyar közösség egyidejű bevonása, nyelvi és kulturális különbségeken felüli színházi közösség kialakítása. A TAMper2 kiadványsorozat az Unitext Kiadóval együttműködve jelenteti meg fiatal drámaírók darabjait, elsőként Gianina Carbunariu A jövő szépen cseng és Bodó Viktor Ledarálnakeltűntem című drámáit. Mindkét dráma két nyelven – románul és magyarul – lesz olvasható a kötetben. /Musca Szabolcs: Román–magyar színtér. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./2008. november 26.November 29-én lesz Yorick Stúdió ki új bemutatója, Gianina Carbunariu, a kortárs román drámaírás világhír felé menetelő szerzőjének Carbunariunak Stop the Tempo című darabját adja elő a marosvásárhelyi zsebszínház, Sebestyén Aba rendezésében, Demény Péter fordításában. Ez lesz a darab magyar nyelvű ősbemutatója. Nehézséget jelentettek a szövegben Marius Ianus kortárs költő erősen kritikus hangvételű versei. Másként hat, ha magyar színpadról szidják agyon az országot, mint ha bukaresti román színpadról tennék ugyanezt. Ezért a Bizottság együttesnél szövegeivel helyettesítették a Ianus-verseket. /Nagy Botond: Stop the Tempo. Premier a Yorick Stúdióban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./2009. szeptember 19.A hónap végén új bemutatóval jelentkezik a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. Projekt 20/20 címen az 1990. március 19–20-i, marosvásárhelyi fekete március történéseit állítja színpadra. Magyar és román színészek közreműködésével, kétnyelvű, előre meg nem írt előadásként, amely nem választ ad, inkább kérdéseket tesz fel. A produkció rendezője Gianina Carbunariu drámaíró és rendező, a kortárs román színház fiatal fenegyereke. Az előadás létrejöttét megelőzően rengeteget dokumentálódtak, nagyon sok emberrel beszélgettek, mindkét oldalt megszólaltatták. Ezt a témát színházi előadásként még soha senki sem dolgozta fel. /Nagy Botond: A határhelyzetek szélsőségessége. Beszélgetés Gianina Carbunariu drámaíró rendezővel. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./2009. október 19.Bemutatták Gianina Carbunariu 20/20 című darabját a marosvásárhelyi Yorick Stúdióban. Románok és magyarok beszélgettek arról, hogy mennyire határozza meg húsz év távlatából is a város mindennapjait az, ami 1990 márciusában történt. Öt magyar és öt román színész vállalkozott arra, hogy félig magyarul, félig románul eljátssza azt, ami 1990. március 20-án történt Marosvásárhelyen. Bukaresti nézők is voltak, köztük olyanok is, akiknek újdonság volt, hogy fele-fele arányban élnek Marosvásárhelyen románok és magyarok. /Antal Erika: Játék a megbékélésért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./2009. október 23.Máthé Éva újságíró kíváncsian várta Gianina Carbunariu drámaíró és rendező 20/20 című előadásának bemutatóját a marosvásárhelyi Yorick Színházban, azért is, mert szenvedő alanya volt 1990. „fekete márciusnak”. Az előadás végén úgy érezte, hogy egy hatalmas pannóra feltűzdelt, különböző színvonalú faliújságcikkeket olvasott arról, mi történt városában ezelőtt húsz évvel. Zavaró volt, hogy a szerző többször elismételtette egyes szereplőkkel, miszerint annak idején mindkét tömeget – mármint a magyart és a románt – manipulálták. Valójában a magyar tömeg utcára vonulása a lehető legspontánabb volt. Akiket manipuláltak, azok csakis a faluról behozott hodákiak és libánfalviak voltak. Mégis formabontó, tiszteletreméltó kísérlet ez a szerző részéről arra, hogy megértse: miként uralkodhatott el a gyűlölet egy városban 1990-ben, a román demokrácia hajnalán. /Máthé Éva: Rivalda: Túlságosan kilóg a lóláb. = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./2010. június 15.Pécsi különdíj a 20/20-nakA június 3-12. között lezajlott X. Pécsi Országos Színházi Találkozón a 20/20 elnyerte a szakmai zsűri különdíját, valamint a Thália Színház Rivalda- díját! Tizenkét társulat tizennégy produkciója kapott lehetőséget, hogy fellépjen az évad legjobb magyar előadásait felvonultató tizedik, jubileumi POSZT versenyprogramjában, melynek Fáy Miklós újságíró, zenekritikus volt a válogatója. A budapesti Örkény Színház vagy a debreceni Csokonai Színház mellett a marosvásárhelyi független színházként működő Yorick Stúdió először vehetett részt a pécsi megmérettetésen Gianina Carbunariu előadásával. A 20/20 egyszersmind az első marosvásárhelyi előadás a POSZT történetében. "Nehéz szabadulni tőle, pedig nem dráma. Alig dráma. A színészek interjúkat készítettek a 20 évvel ezelőtti marosvásárhelyi verekedés résztvevőivel vagy szemtanúival, és ezeket az interjúkat vitték színre. Amolyan ősszínház, a történtek feldolgozása színpadon, magyarul, románul, néha angolul, feliratozva, alig használnak eszközöket, néhány szék, pohár. De erősek a szövegek, ijesztőek, vadak, néha meg mintha csiklandoznák az embert. Kitűnő színészek, főleg a férfiak" – írta a fesztivál beharangozójában a válogató az előadásról. A Yorick Stúdió a versenyprogramban utolsóként, 11-én este két alkalommal adta elő a Pécsi Nemzeti Színház Kamaratermében a 20/20-t, amelyet a korábbi budapesti és debreceni vendégjátékoknak, illetve témájának köszönhetően nagy várakozással fogadott mind a fesztiválra összesereglett szakmai, mind a helyi közönség. A szakmai zsűri – Moór Marianna színésznő, Göttinger Pál rendező, Upor László dramaturg, Kentaur díszlettervező, Stuber Andrea kritikus és Sultz Sándor drámaíró – különdíjjal értékelte az előadást, amely a budapesti Thália Színház Rivalda-díját is megkapta – utóbbi egy szeptemberi budapesti meghívást jelent. A pécsi fesztiválszereplést megelőzően az előadás a nagybányai 18. Atelier (Műhely) Nemzetközi Színházfesztiválon járt, ahol a zsűri legjobb mellékszereplő díjára jelölte Korpos Andrást. A 20/20 legközelebb Kisvárdán látható, június 19-én délután 6 órától a Művészetek Háza színpadán, a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján. Népújság (Marosvásárhely) 2010. június 19.A kisvárdai színházi fesztiválra látogatott Sólyom LászlóA marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadását tekintette meg Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján szombaton. Az államfőt a Művészetek Házában Oláh Albert, a szabolcsi város polgármestere fogadta, aki beszámolt a rendezvény történetéről, majd Sólyom László a fesztivál zsűrijével találkozott. A köztársasági elnök ezután a Tessék, poftiti! - 20/20 előadást tekintette meg, amelynek története az 1990. március 19-én és 20-án Marosvásárhelyen lezajlott etnikai zavargások eseményeit dolgozza fel. A Gianina Carbunariu rendezésében színpadra állított "anti-történelmi" dráma a román-magyar társadalmi együttélést, a kétnyelvűséget és az ezekből adódó konfliktusokat, konkrétan a marosvásárhelyi összecsapást próbálja a színház eszközeivel bemutatni. Elővehető színdarab híján a Yorick Stúdió csapata magát a várost, azaz Marosvásárhelyt "kérte fel" társszerzőnek: több mint ötven, az eseményekben részt vevő, vagy azok hatását közvetve megélő vásárhelyi személyes elbeszélése adta a kiindulópontját a drámának. A mű címe, a 20/20 egyszerre jelöli a tragikus dátumot, az azóta eltelt húsz évet, valamint a szemészetben ez a szám jelenti a látásélességet. Az előadás egyben arra is próbál rávilágítani, hogy hiányzik az a nézőpont, amelyből a "fekete március" felelősségteljesen átlátható, feldolgozható és értelmezhető volna. A marosvásárhelyi színészek szerint láttatni kell a témát, hogy később beszélhessenek róla románul, magyarul - vagyis az anyanyelven. Az előadás után Sólyom László találkozott a darabban szereplő öt-öt magyar és román színésszel, akikkel informális beszélgetést folytatott. A június 18-26. között zajló kisvárdai színházi fesztiválon négy szomszédos ország, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ukrajna huszonkét magyar nyelvű társulatának művészei lépnek fel. MTI 2016. április 9.Az ambícióm hajtBeszélgetés Sebestyén Aba színész- rendezővel – Budapesten járva, lépten-nyomon a Thália Színház egyik új sikere, az Amerikai bölény plakátjaival lehet találkozni. A színházi élet két kiemelkedő egyénisége, a filmekből is jól ismert Csányi Sándor és Szervét Tibor vonja magára a járókelők figyelmét. Az előadást, amelyre jó előre elkapkodták a jegyeket, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba rendezte. Felötlött bennem, hogy vajon nem örültél volna-e jobban, ha nem a rendezői feladatot kapod, hanem egyik főszereplőként lehetnél jelen a produkcióban, illetve a plakátokon? – Igen, reális dilemmáról beszélsz, egy jó szerep megkísértheti a színész- rendezőt. De egyre jobban szeretem azt a nézőpontot, amit a rendezői perspektíva kínál. Hála istennek színészként is eléggé becsületesen elláttak feladattal, főleg a pályám kezdetén. De a Yorick Stúdió által azért mindig megteremtettem magamnak a színészi kihívásokat is. Tényleg szép színészi feladatokat tudhatok magam mögött, kiváló rendezőkkel dolgoztam, akiktől sokat tanultam. A rendezésben pedig a színészi tapasztalatom rengeteget segít. Az a különleges dolog is megadatik ilyenkor a színész-rendezőnek, hogy az összes szerepet a magáénak érzi egy kicsit. Mindenki valahogy belőle szólal meg. – Ha nincs a Yorick, vajon nem lett volna számodra a rendezés sem? – A Yorickot valójában ezért is hoztam létre. Annak idején, 2004-ben úgy éreztem, egy kicsi pangás következett be a pályámon, noha akkor is szép szerepeim voltak, például a dr. Beck a Boldogtalanokból, mellyel UNITER-díjra is voltam jelölve, vagy a Liliomfi. De mindig volt egyfajta szakmai elégedetlenség bennem, és a rendezés is mindig érdekelt. Egy olyan szakmai műhely létrehozása is izgatott, amely végül is a Yorick Stúdióban öltött testet. Az évek során ez sok rendezői lehetőséget teremtett, és úgy érzem, a szakmai fejlődésemet is elősegítette. – A Yorick nyilván különleges szerepet játszik az életedben, több mint egy évtizede működik. Igaz, egy ideje, mióta a vár felújítása zajlik, a szokásos játéktereteket, a bástyát elveszítettétek. – Nagyon remélem, hogy ebben az évben visszatérünk, ha máshova nem, a Mészárosok bástyájába. De talán van esélyünk egy tágasabb, színházi szempontból több lehetőséget kínáló térre. – A kettős szakmai identitásnál maradva, nyugodtan mondhatjuk, hogy mindkét vonatkozásban rád talált a siker. Színészként, rendezőként is kaptál díjakat. Nem csak vásárhelyi teljesítményeiddel szereztél elismerést. Több társulatnál dolgoztál, Szatmárnémetiben, Debrecenben, Nagyváradon, mindenhol gazdagodhattál valamivel, de a szakmai kiteljesedés szempontjából Marosvásárhely a legmeghatározóbb számodra. – Tizennégy éve szerződtem Marosvásárhelyre Béres András hívására, talán éppen te kerestél meg először színházon kívüli feladattal egy Bolyai-ünnepségre szánt szöveg kapcsán, és lám, utóbb a Bolyai-monodrámából, A térből milyen hosszú életű előadás lett, a mai napig játszom. Valóban sok jó dolog ért itt, ide sorolhatom a pedagógiai tevékenységemet is, azt, hogy színész tanárként is dolgozom. Ez is szorosan hozzátartozik a színészi és főleg a rendezői fejlődésemhez. Nagyon fontos, hogy pedagógiailag jól tudjunk megközelíteni egy-egy színészt, hiszen mindenki más-más szálból van szőve, és mindenkinek más-más kulccsal kell megnyitni a lelkét. Színészmesterséget tanítottam több mint tíz évig, harmadik éve rendezést is oktatok. Az idei tanévtől rendező évfolyamot vezetek. – Jobban vonzódsz bizonyos műfajokhoz, szerepekhez, vagy azt tartod jobbnak, ha minél változatosabb feladatokkal bíznak meg? – Bármilyen a feladat, azt meg kell jól oldani. A színészi munkában egy-egy karakter személyessé formálása talán a legnagyobb kihívás, úgy, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen, olyan, amilyennek csak én tudom megteremteni. Ez a folyamat pedig abszolút feltárulkozással jár, ami által az ember igencsak sebezhetővé válik. Ez a szépsége és a nehézsége is ennek a mesterségnek. Mernünk kell feltárulkozni, mernünk kell sebezhetővé válni. Meggyőződésem, hogy csak így válhat valami személyessé, csak így tud egy érzés, egy gondolat, egy emberi sors, egy történet igazán eljutni a néző lelkéhez. Rendezőként is talán ez a legnagyobb kihívás számomra: oly módon megnyitni a színészeket, a rendezői koncepción belül eljutni a feltárulkozás olyan szintjére, hogy azok emberi hangon, igazi emberi érzéseket, igazi emberi gondolatokat közvetítsenek. – Szóba hoztad Bolyai János megformálását. Elég sok drámai szereppel találkoztál az eltelt két évtizedben. Vígjátékokban is érdekes figurákat kelthettél életre. Több zenés darabban játszottál. A minap újra telt házzal ment a vásárhelyi Csárdáskirálynő. A nézőnek az a benyomása, hogy külön élvezet számodra, ha énekesi, zenei tudásodat is felmutathatod. Ez nyilván olyan adottság, amit művelni kell, nem elég csak azzal élni, amit a születésed során kaptál. – Tényleg szeretem a zenés műfajt is. Engem arra tanítottak a szüleim, hogyha az embernek a Jóisten adott valamit, azzal gazdálkodjon jól. Ez nem kis felelősség. A drámai és komikus szerepekben is nagyon jól érzem magam, és valóban különleges élvezettel veszek részt zenés előadásokban. Tizenkét évvel ezelőtt dolgoztam először Incze G. Katalinnal, a Kolozsvári Állami Magyar Operában ugrottam be egy bonviván szerepbe. A Mágnás Miskában énekeltem, mindössze két nagyzenekari próbával. Hihetetlen kihívás volt. Folytatása is lett volna, de a tanítás, a színészet és a Yorick alapítása túlságosan lefoglalt. A felkészülés azonban nem maradt annyiban, énekórákra jártam, a mozgást is folyamatosan karban kell tartani, hiszen, akárcsak a hang, a test is fő kifejezési eszköz a színész számára. – Olykor nem érzed úgy, hogy túlvállalod magad? – De, mostanában, hogy sokat is utazom, kezdem érezni, hogy egy kicsit be kéne húzni a kéziféket. Igaz viszont, hogy az utóbbi időben egyre több rendezői kihívás ér. Szabadkán rendeztem tavaly ilyenkor, utána Magyarországon a Bartók Kamaraszínházban, Dunaújvárosban dolgoztam egy izgalmas anyagon, most jött ez a felkérés a budapesti Tháliában, és jövő ilyenkor ennek is lesz folytatása. Úgy néz ki, hogy többek közt Szombathy Gyulával és a csodálatos Molnár Piroskával fogok dolgozni. Közben az elmúlt időszakban színészként a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót játszottam a budapesti Játékszínben, több országban, több fesztiválon, sőt Amerikában is megfordultam vele. – Az külön erőpróba, amikor egyedül kell teljesítened. – Hatalmas kihívás az egyéni előadás, napokkal a fellépés előtt kell elkezdenem a felkészülést. Büszkén mondhatom, hogy jelenleg három egyéni előadásom van műsoron: a Dózsa, a Bolyai-előadásom, amit a magyar kultúra napján játszottam utoljára Budapesten a Klebelsberg Kunó Kulturális Központban és a Szeretik a banánt, elvtársak? Emellett teljes odaadással tanítok, és még nem beszéltem a családomról, ami hihetetlen gyönyörűséggel és elégtétellel tölt el. – Hát, nem akármi négy kislány édesapjaként helytállni! – Csodálatos, amikor mély játékba tudok merülni velük. Igazi megnyugvás. – Hány évesek? – Réka kilencéves, Janka hét, Eliza és Abigél mindjárt háromévesek. Most kezdenek igazán beszélni. – Képzeld el, amikor majd sorban előállnak, hogy színészek szeretnének lenni. – Nem fogom tiltani őket ettől, de bátorítani sem. Mindenkinek meg kell találnia a saját maga útját. – Te megtaláltad a magadét. – Igen. És gyönyörű pálya. A világ egyik legszerencsésebb embere vagyok, hogy azzal foglalkozhatom, amit igazán szeretek. Rengeteg gyötrelemmel és nagyon sok szépséggel jár. – Szép és bizonyára gyötrelmes egy társulat létrehozása is, és még inkább az lehet az éltetése. A Yorickra gondolok. Kellett ez neked? – Az ambícióm hajtott. Ha ezelőtt tíz évvel tudtam volna, hogy mennyi munkával, nehézséggel jár egy ilyen szakmai műhely felépítése, karbantartása, lehet, hogy nem vágtam volna bele. Egy idő teltével gyötörtek is a kétségek, hogy minek kellett ez nekem, miért csinálom, de aztán lassan kezdtek jönni az eredmények, és újabb lendületet kaptam. Beletanultunk a pályázatírásba, beletanultunk az egésznek a menedzselésébe, és aztán sikerült egypár mérföldkőnek számító előadást létrehozni. Például a Stop the Tempót vagy a 20/20-at Gianina Carbunariuval, ami többféle szempontból is tényleg történelmet írt. Utána jöttek a Bányavirág és a Bányavakság előadások, melyek igazán megkoronázták a Yorick 10 éves működését. Igen, ezért érdemes volt dolgozni. – A hazai kortárs dráma népszerűsítésében igen figyelemreméltó eredményeket tudtok felmutatni. Fontos ősbemutatóitok voltak. – A kezdeti tapogatózó lépések után körvonalazódott az igazi identitásunk. Tisztázódott, hogy mit szeretnénk, milyen irányba akarunk menni. Az elején annyit éreztem, hogy valamit csinálnunk kell, fejlesztenünk kell önmagunkat, kísérletezni, dolgozni rengeteget, és megőrizni a nyitottságunkat. Ráadásul fontos szempont volt az is, hogy hol, kiknek csinálunk színházat. A mi esetünkben Marosvásárhelyen, egy etnikai szempontból is, politikailag is, kulturálisan is többszörösen megosztott városban. Ebből kiindulva azt gondolom, hogy úgy van esélyünk harmonikus együttélésre, ha egymás kultúráját megismerjük. Ezért indítottam el a Kultúraközipárbeszéd a kortárs dráma tükrében című színházi projektet, amely az idén immár a nyolcadik kiadását éli meg, és nagyon jó a szakmai visszhangja. Nyitottan és jól fogadja a román és a magyar közönség is. – Úgy képzelem, hogy egy klasszikus vagy más fajta, de már bejáratott színmű talán kevesebb fejtörést okoz a rendezőnek, mint egy új, még nem játszott kortárs dráma. Az előbbi előadását is el lehet rontani, de a mű értékei már elfogadottak, a produkció nem érvényteleníti azokat. Nagyobb teher egy ismeretlen, sosem játszott drámai alkotás színre vitele, komolyabb a megszólaltatók felelőssége. Egy bukás ez esetben károsabb következményekkel hat vissza a szerzőre, a darabra, részben a társulatra is. Mégis több ősbemutatót vállaltatok föl. – Mondták is nekem többször, hogy "bátor" vagyok stb., stb. Lehet, hogy így van, nem tudom... én ezért nem tartom magam különösen bátornak, de azt megtapasztaltam, hogy mindig izgalmasabb a nehezebb utat választani, mert a komfortzónánk elhagyása nélkül nemhogy a siker, de még egy jó bukás sem érintene meg. Valóban nagy kihívás egy kezdő szerző szövegét bemutatni, de úgy érzem, talán mégsem jár nagyobb kihívással vagy kockázattal, mint egy klasszikus szöveg eredeti, kortárs értelmezése, színrevitele. Én szeretek együtt dolgozni a szerzővel, s ha már nem adatott meg Molière-rel vagy Shakespeare-rel együtt színházat csinálni, szívesen művelem Székely Csabával vagy Szabó Róbert Csabával. Legutóbb a Hentesek kapcsán kértem Szabó Róbert Csabát, hogy jöjjön be minél gyakrabban, szóljon hozzá. Lássa, hogyan kel életre a szövege, hátha kedve szottyan újabb jó drámát írni. A szerző is sokat tanulhat egy ilyen próbafolyamatból. Székely Csaba például a Bányavirág próbafolyamata alatt ritkábban nézett be, de amikor a Bányavakságot rendeztem, határozottan kértem, hogy jöjjön gyakrabban a próbákra, és működjünk együtt. Ő is élvezte a próbákat. – Ez már egy bejáratott munkapáros. A David Mamet-darab, az Amerikai bölény magyar változatát is ő fordította a Thália Színház számára. – Érdekes, hogy Csabát már korábban felkérték az Amerikai bölény fordítására, engem csak később kerestek meg. Eredetileg más rendezőre számítottak. Az a változat valamiért nem jött össze. Én tudtam, hogy Székely Csaba lefordította a darabot, de csak annyi. Pár hónap teltével hívott Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti igazgatója, akivel már régebben beszéltünk egy közös munka lehetőségéről, jelezte, itt az alkalom. Örömmel vállaltam. – Filmről nem beszéltünk. A filmszereplés igazán ritka alkalom az erdélyi színészek számára. – Sajnos minket, erdélyieket elkerülnek a filmek. Persze, vannak ellenpéldák is. Most, hogy huzamosabb ideig Budapesten voltam, tapasztalhattam, mennyivel több lehetőség van castingokra járni, ahol a filmrendezők jobban megismerhetik a színészeket, inkább ki tudják próbálni őket. Mi ilyen szempontból el vagyunk szigetelődve. Eddig néhány filmszerepben kipróbálhattam magam – sokat is tanultam ezen munkák kapcsán –, de komolyabb, igazi nagyfilmes feladat még nem talált rám. – A színészek számára tényleg nem túl előnyös a provincia. Erdély messze van a nagy filmes központoktól. Rendezőként nagyobb a lehetőség a mozgásra. Gyökeret eresztettél Marosvásárhelyen? – Megszerettem ezt a várost. Soha nem is akartam Erdélyből elmenni. Szó se róla. Elindítottam egy olyan családi és szakmai életet, amit egyáltalán nem szeretnék itt hagyni. Nem adnám fel az egyetemi oktató munkámat, a Yorickot sem természetesen, szeretem a színházat is, és remélem, hogy előbb-utóbb a Tompa Miklós Társulatban is megtalálnak újra szép szerepek. Úgy érzem, itt van dolgom, a gyerekeknek itt van helyük. És itt van mit dolgozni, hogy élhetőbbé, szebbé tegyük Marosvásárhelyt. – Erőt, időt és sok-sok ötletet kívánok hozzá! – Köszönöm szépen. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
